Menü
Kosár tartalma

Jáspis

Jáspis

Jáspis hatása, jelentése és ásvány jellemzői

Szinonima neve: 

Szarukő

Jáspis jelentése, név származása: 

A jáspis a görög 'jasper' szóból származik, melynek jelentése foltos, pettyes kő. A 'jasper' szó eredetileg a perzsa 'yashp' szó.

Jáspis ásvány jellemzői: 

A jáspis átlátszatlan, mikrokristályos kvarc változat.

Megjelenési formája tömött, fürtös, vesés, cseppköves.
A szilicium-dioxid mellett akár 20%-ban, szerves anyagokat és ásványi oxidokat tartalmaz, ezek határozzák meg kémiai és fizikai tulajdonságait, például: színét, mintáját, és megjelenését.

Egyszínű jáspis ritka, általában sokszínű, tarka, mintás, csíkos felülettel rendelkezik. Jellemző színe a piros, vörös, zöld, sárga, barna és néha a kék.

Jáspis ritkán fordul elő önmagában, általában acháttal és opállal ásványtársulást alkot.

A világ minden táján megtalálható.
Magyarországon Gyöngyösorosziban lehet nagyon szép példányokat találni.

Története: 

Ősidők óta kedvelik ezt a követ.

Több ezer éve szobrokat, tálakat, vázákat, tubák dobozokat, asztallapokat, mozaikot, építészeti tárgyakat, ékszereket és más díszeket készítenek belőle.

Az ókori világ kedvence volt, az arab, asszír, görög, héber, latin, perzsa irodalomban is megtalálható.

A Bibliában is szerepel, János apostol Jelenéseinek könyvében:

'A mennyei Jeruzsálem:

A falak jáspisból épültek, a város pedig tükörfényes színaranyból. A város falának alapköveit mindenféle drágakő ékesítette. Az első alapkő jáspis, a második zafír, a harmadik kalcedon, a negyedik smaragd, az ötödik szárdonix, a hatodik karneol, a hetedik krizolit, a nyolcadik berill, a kilencedik topáz, a tízedik krizopráz, a tizenegyedik jácint, a tizenkettedik ametiszt.'

A legnagyobb megmunkált jáspis darab, egy Szentpétervári múzeumban van, egy óriás faragott ovális edény, melyet a 19. század elején készítettek. Méretei: 5,04 × 3,22 méter és 16 tonna.

Jáspis hatása, gyógyító ásvány: 

Egy régi legenda szerint megvéd a gonosz szellemektől és erőktől, bátorságot ad és a fájdalmat enyhíti.

A vörös jáspis a vért szimbolizálta az indián kultúrákba, szerintük a legjobb kapcsolat a föld energiájával.

Összehangolja a csakrákat, egyensúlyba hozza a Yin és Yang energiákat, ezzel segíti a gyógyulást.

Jáspis tulajdonságai

Ásványrendszer: 

III. Oxidok és hidroxidok

Ásvány alak (morfológia): 

Kristályos

Kristályrendszer: 

Háromszöges rendszer (trigonális)

Keletkezés: 

Hidrotermás, Magmás, Üledékes

Kémiai elnevezés: 

Szilícium-dioxid

Képlet: 

SiO2

Mohs-keménység: 

6,5-7

Átlátszóság: 

Átlátszatlan

Fénytörésmutató: 

1,54

Fényesség: 

Viaszfény

Fluoreszencia: 

Nem fluoreszencil

Fajsúly: 

2,58-2,91

Hasadás: 

Nem hasítható

Törés: 

Egyenetlen

Felhasználás: 

Ajándék dísztárgy, Dekoráció, Drágakő ékszer, Használati eszköz, Iparművészeti tárgyak

Külföldi lelőhely: 

Franciaország, India, Németország, Oroszország, USA

Hónapkő: 

Október

Jáspis állatöv jegye: 

Kos, Mérleg, Skorpió, Szűz

Ajánlott linkek: 

//de.wikipedia.org/wiki/Jaspis: Jáspis,
Csakra karkötő: ametiszt-jáde-jáspis-karneol-szodalit-tigrisszem Csakra karkötő: ametiszt-jáde-jáspis-karneol-szodalit-tigrisszem
Legkeresettebb
7 csakra karkötőAmetisztből, jádéból, jáspisból, karneolból, szodalitból, tigrisszemből készült csakra karkötő.Csakrákhoz ezek az ásványok találhatok a karkötőben: Korona csakra: Fehér jádeHarmadik szem csakra: Lila ametisztTorokcsakra: Kék szodalitSzívcsakra: Zöld nefrit jádeNapfonat csakra: A..
Ár: 3 870 Ft
Jáspis ásvány tojás A béke és összhang ásványa Sokak szerint a jáde ásvány békét és összhangot teremt, oldja a feszültséget, segíti a problémák megoldását. Akárhogy is, ez a kivételesen rajzos, barnás tónusokban gazdag jáspis tojás ásvány gyűjteményed egyik legizgalmasabb darabja lesz!..
Ár: 6 440 Ft
Polikróm jáspis szív dísztárgy Ha érdeklődsz a gyönyörű és különleges dísztárgyak iránt, akkor a polikróm jáspis szív biztosan el fog varázsolni! A polikróm jáspis olyan ásvány, amely sokszínű, változatos és különleges mintázatokkal rendelkezik, így minden darab egyedi és egészen különleges. A poli..
Ár: 2 590 Ft
Mookait jáspis szív, amely elvarázsolja és elrabolja a szívedet! Csodás színek, varázslatos forma! Ha szereted az érdekes és szép dísztárgyakat, akkor ez a mookait jáspis szív biztosan el fogja rabolni a szívedet! Különleges lila, sárga, fehér, barna, piros és bordó színekben elérhető. Mookait já..
Ár: 2 590 Ft
7 csakra karkötő:  afrikai türkiz - hegyikristály - jáspis - karneol - lápisz lazuli - rózsakvarc - tigrisszem 7 csakra karkötő:  afrikai türkiz - hegyikristály - jáspis - karneol - lápisz lazuli - rózsakvarc - tigrisszem
Legkeresettebb
7 csakra karkötő Érezd jól magad minden nap! Válaszd az 7 csakra karkötőt, amely pozitív energiával tölt fel, és segít az élet minden területén! Afrikai türkizből,  hegyikristályból, jáspisból, karneolból,  lápisz lazuliból,  rózsakvarcból, tigrisszemből készült csakra karköt..
Ár: 4 620 Ft
Akvamarin-amazonit-ametiszt-hegyikristály-jáspis-opál-szodalit-tejkvarc gyűrű Akvamarin-amazonit-ametiszt-hegyikristály-jáspis-opál-szodalit-tejkvarc gyűrű
Legkeresettebb
Akvamarin-amazonit-ametiszt-hegyikristály-jáspis-opál-szodalit-tejkvarc gyűrű Ez a lenyűgöző gyűrű igazi kincs az ékszerkollekciódban. Az akvamarin, az amazonit, az ametiszt, a hegyikristály, a jáspis, az opál, a szodalit és a tejkvarc kristályok kombinációja igazán magával ragadó. A gyűrű kialakít..
Ár: 2 550 Ft
Jáspis szív dísztárgy Jáspis szív dísztárgy
Legkeresettebb
Jáspis ásványból faragott szívVörös ás piros árnyalatú, hematitot tartalmazó jáspis ásványból faragott ajándéktárgy.A Vörös és piros színű ásványokat  a  gyökér csakra harmonizálására szokták használni.Ezekkel a jáspis szívekkel beindíthatjuk az energia áramlását a gyökér csakránkban,..
Ár: 2 590 Ft
7 csakra karkötőAmetisztből, jádéból, jáspisból, karneolból, rózsakvarcból, szodalitból, tigrisszemből készült csakra karkötő.Csakrákhoz ezek az ásványok találhatok a karkötőben: Korona csakra: Fehér jádeHarmadik szem csakra: Lila ametisztTorokcsakra: Kék szodalitSzívcsakra: Rózsaszín rózsakvar..
Ár: 3 870 Ft
Lencse formájú karkötő. Vegyes ásvány gyöngyökből fűzött karlánc. Minden karkötő egyedi, különböző fajtájú gyöngyszemek találhatók rajtuk. Ásványok: Aventurin-Hegyikristály-Hematit-Howlit-Jáspis-Lápisz lazuli-Ónix-Pirit-Rodokrozit-Rodonit-Tigrisszem-Hópehely obszidián-Képjáspis-Unakit-Labradorit-Leo..
Ár: 5 920 Ft
Ausztrál különleges mintájú jáspis medálTermészetes ausztrál mintás jáspis kőből készült szabálytalanul lekerekített medálok. Ausztráliából származik ez a különleges ásvány, nyomtatott kőnek vagy újságpapír jáspisnak is szokták nevezni.   Az ausztrál őslakosok szent köve, és úgy..
Ár: 1 290 Ft
Jáspis medál 🟪 Színek harmóniája A fehér, a sárga és a lila különböző árnyalatainak harmóniája teszi elbűvölővé ezt a lekerekített, négyzetes formára csiszolt elegáns jázmin medált. Viseld vékony arany vagy ezüst láncon, és használd ki a jáspisnak tulajdonított pozitív élettani hatásokat!..
Ár: 1 630 Ft
Megkövesedett korall jáspis medál 💏 A szív titkai Izgalmas mintája, gyönyörű, simára csiszolt szív formája kiváló ásvány ajándékká teszi ezt a csodaszép, megkövesedett korall jáspis medált. Viseld bármilyen alkalommal, bármilyen összeállításhoz, és tapasztald meg a jáspis hatásait te magad is!..
Ár: 3 890 Ft
7 csakra karkötőAngelitből,  hegyikristályból, jáspisból, karneolból,  lápisz lazuliból,  rózsakvarcból, tigrisszemből készült csakra karkötő.Csakrákhoz ezek az ásványok találhatok a karkötőben: Korona csakra: Színtelen hegyikristályHarmadik szem csakra: Kék lápisz lazuliTor..
Ár: 5 660 Ft
Jáspis karkötő gyerekeknekPiros jáspisból készült karkötő, gyerek méretben. Az ásványgyöngyök mérete 4mm-es. Jáspis ásvány növeli a fizikai erőt, az energiát és az állóképességet.Növeli a koncentrációt és a kitartást. ..
Ár: 2 020 Ft
Kiváló minőségű jáspis merkaba csillagKézzel faragott, piros jáspis ásványból készült merkaba. Indiából származik.A merkaba csillag tökéletes geometriai forma, amely két tetraéderből áll. Ez a merkaba kristály remek spirituális eszköz a meditációhoz és a kristálygyógyításhoz.TÖKÉLETES AJÁND..
Ár: 3 480 Ft
7 csakra karkötőAmetisztből, jádéból, jáspisból, karneolból, szodalitból, tigrisszemből készült csakra karkötő.Csakrákhoz ezek az ásványok találhatok a karkötőben: Korona csakra: Fehér jádeHarmadik szem csakra: Lila ametisztTorokcsakra: Kék szodalitSzívcsakra: Világos zöld jádeNapfonat csakra: ..
Ár: 3 870 Ft
Jáspis fülbevaló Türelem és béke Különleges csiszolása, barnás-rajzos mintázata egyedi megjelenést kölcsönöz e jáspis fülbevaló viselőjének. A jáspisnak tulajdonított nyugtató, feszültségoldó hatásoknak egészen biztosan hasznát fogod venni minden alkalommal, ha ezt az ásvány ékszert választod!..
Ár: 3 060 Ft
1 - 20 megjelenítése 35 közül (2 oldal)
Cookie-kat használunk a böngészési élmény és a weboldalunk funkcionalitásának javítása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadja a cookie-k használatát.