Menü
Kosár tartalma

Jáde kő

Jáde kő

Jáde ásvány hatása, jelentése és ásvány jellemzői

Jáde kő jelentése, név származása: 

A jáde elnevezés spanyol eredetű. A 'piedra de ijanda' jelentése lágyékkő, mely arra utal, hogy az ásványt vesebántalmak ellen használták amulettként.

Jáde ásvány jellemzői: 

A XIX. század második felében egy francia ásványkutató megállapította, hogy a jáde név alatt tulajdonképpen két különböző ásványt értenek, jadeitet és nefritet.

A két ásványt nehéz megkülönböztetni egymástól. Mindkettő változatos színekben fordul elő.

A nefrit színe általában zöld, de megtalálható szürkés, vöröses, barnás, sárgás árnyalata is. Gyakran sávos, vagy foltos. Nagy tömegekben jelenik meg, a jadeitnél gyakrabban előforduló ásvány.

A jadeit valójában a jáde. Színe ugyancsak változatos. Rostos, szálas kristályok szövedékéből álló szerkezete szívóssá, ellenállóvá teszi.

Műértők körében legkeresettebb a smaragdzöld színű jáde, melyet imperial-jádénak, vagyis 'császári jáde'-nak hívnak. Elnevezését az utolsó kínai császárnőről kapta, akinek több mint százezer darabot meghaladó jádegyűjteménye volt.

Jáde kő története: 

A jáde használata és jelentősége régmúlt időkig nyúlik vissza. Már az őskorban fegyvereket, harci eszközöket, használati tárgyakat készítettek belőle. Szívóssága ugyanis ideális alapanyaggá tette.

Az ókori Egyiptomban a szeretet, belső béke, harmónia kövének tekintették.

A közép-amerikai indián őslakosok használták vesebetegségek kezelésére, a szülés megkönnyítésére, de építészeti kultúrájukban is szívesen alkalmazták.

A Kínai Birodalom művészetének és kultúrájának történelmében különleges jelentőséggel bírt. Hasonlóan értékes volt, mint az arany és a gyémánt a nyugati társadalmakban.

A kínaiak számára a jáde az öt legfőbb erényt, az irgalmasságot, szerénységet, igazságosságot, bölcsességet, bátorságot testesítette meg.

Császári ékszereket, misztikus figurákat, dísztárgyakat készítettek belőle.

A jádecsiszolás több ezer éves múltra tekint vissza. A dísztárgyakat és használati tárgyakat két különböző faragási technikával készítették. A kínai iparművészek megőrizték és ápolják ezeket az ősi módszereket. A dísztárgyakat napjainkban is ezekkel a módszerekkel faragják. A jáde faragás a kő keménysége miatt rendkívül időigényes feladat. Sok művészi tárgy megmunkálása hónapokat vesz igénybe.

A világ legnagyobb jáde darabján hat éven keresztül több csiszolóművész dolgozott. A több mint 5 tonnás követ a Palotamúzeumban őrzik.

Valós történelmi eseményen alapul a következő kínai közmondás: 'Köszönöm szépen, a drága jáde épségben visszatért.' Akkor szokták mondani, ha valaki a kölcsönkapott értékes tárgyat épségben visszaadja.

Régi legenda: 

Jáde Kínában a női szépség és a hosszú élet jelképe.

A kínai mitológiában a Holdon lakó jádenyúl egy fa alatt üldögélve mozsárban töri az örök élet elixírjéhez szükséges hozzávalókat.

Jáde hatása, gyógyító ásvány: 

Jáde hőmegtartó képességét kihasználva a távol-keleti gyógyászatban masszázskőként használják.

Javítja a sejtek közötti anyagcserét, erősíti az immunrendszert.

Jáde kő tulajdonságai

Ásványrendszer: 

IV. Szilikátok

Ásvány alak (morfológia): 

Kristályos

Kristályrendszer: 

Egyhajlású rendszer (monoklin)

Keletkezés: 

Magmás, Metamorf

Kémiai elnevezés: 

Nátrium-alumínium-szilikát

Képlet: 

NaAl(Si2O8)

Mohs-keménység: 

6,5-7

Szín: 

Barna, Fehér, Ibolya, Sárga, Zöld

Átlátszóság: 

Átlátszatlan, Áttetsző

Fénytörésmutató: 

1,654-1,667

Kettőstörés: 

+0,013, gyakran nincs

Színszórás (diszperzió): 

Nincs színszórás

Fényesség: 

Törésfelületeken matt, fényesítve zsíros, néha gyöngyházszerű

Többszínűség (pleokroizmus): 

Nincs pleokroizmusa

Karcszín: 

Fehér

Fluoreszencia: 

Zöldes jádénak nagyon gyenge, szürkéskék

Fajsúly: 

3,30-3,36

Hasadás: 

Tökéletlen

Törés: 

Rideg, Szilánkos

Külföldi lelőhely: 

Burma, Guatemala, Japán, Kalifornia, Kína

Évfordulós ajándék: 

Tizenkettedik házassági évforduló ajándéka

Alternatív évfordulós ajándék: 

Harmincadik házassági évforduló ajándéka, Harmincötödik házassági évforduló ajándéka

Testi hatás: 

Csökkenti a vérnyomást, Erősíti az idegeket, Javítja a veseműködést

Lelki hatás: 

Aktivitást serkenti, Oldja a lelki feszültséget, Segít a belső béke megteremtésében

Jáde állatöv jegye: 

Mérleg, Rák

Ajánlott linkek: 

//en.wikipedia.org/wiki/Jade: Jáde ismertető,

	Szerencsevonzó, hangulatjavító, védelmező jáde marokkő		Szerencsevonzó, hangulatjavító, védelmező jáde marokkő
Legkeresettebb
Jáde marokkő Szerencsekő a kezedben! Hamarosan a szerencse és a siker is melléd fog szegődni, ha ásványgyűjteményedet ezzel a csodaszép szerpentin jáde marokkővel gazdagítod! Tapasztald meg te is a jáde hatásait, élvezd a kristály különleges harmóniáit és védelmét!..
Ár: 850 Ft
Zöld koreai jáde ásvány marokkőZöld színű koreai  jádéből  készült marokkövek...
Ár: 990 Ft
Jáde karkötő lekerekített Jáde karkötő lekerekített
Új Legkeresettebb
Kiváló minőségű jáde karkötő Zöld jáde karkötő legömbölyített ásvány chipsekből...
Ár: 2 890 Ft
Eredeti jáde karkötő Eredeti jáde karkötő
Legkeresettebb
Zöld jáde karkötőValódi magas minőségű jádéből csiszolt, jádegyöngyszemekből készült ásvány karkötő.Az ásványgyöngyök mérete: 8 mm, gumiszálra lettek fűzve. ..
Ár: 9 950 Ft
7 csakra karkötőAmetisztből, jádéból, jáspisból, karneolból, rózsakvarcból, szodalitból, tigrisszemből készült csakra karkötő.Csakrákhoz ezek az ásványok találhatok a karkötőben: Korona csakra: Fehér jádeHarmadik szem csakra: Lila ametisztTorokcsakra: Kék szodalitSzívcsakra: Rózsaszín rózsakvar..
Ár: 3 870 Ft
Jáde - korea jade marokkő Jáde - korea jade marokkő
Új Legkeresettebb
Zöld jáde marokkőKorea jadénak szokták hívni, a szerpentin egyik fajtája. ..
Ár: 740 Ft
Zöld lapos koreai jáde marokkőA szerpentin egyik fajtája, Korea jadénak szokták nevezni...
Ár: 2 590 Ft
Zöld lapos jáde marokkőKorea jadénak szokták hívni, a szerpentin egyik fajtája. ..
Ár: 1 290 Ft
	Termékenységfokozó, hangulatjavító, alvássegítő jáde medál		Termékenységfokozó, hangulatjavító, alvássegítő jáde medál
Legkeresettebb
Jáde medál Babaváró ásvány ékszer Sokan úgy tartják, hogy sok egyéb tulajdonsága mellett a jáde segíti a teherbeesést, és a jádéból készült ásvány ékszerek a nyugodt terhesség és a békés szülés során is segítségünkre lehetnek. Tapasztald meg a jáde medál hatásait te is, és viseld bármilyen alkalomm..
Ár: 3 320 Ft
	Sejtregeneráló, gyógyulást segítő, védelmező jáde medál		Sejtregeneráló, gyógyulást segítő, védelmező jáde medál
Legkeresettebb
Jáde medál A gyors gyógyulásért Zárd ki a negatív energiákat, és koncentrálj a gyógyulásra! A jáde medálnak tulajdonított gyógyulást elősegítő, sejtregeneráló hatások segíthetnek egy-egy betegség utáni lábadozásban is. Nézz utána a jáde hatásainak, és válaszd ezt a csodálatos, fűzöld medált a minde..
Ár: 3 320 Ft
7 csakra karkötőAmetisztből, jádéból, jáspisból, karneolból, szodalitból, tigrisszemből készült csakra karkötő.Csakrákhoz ezek az ásványok találhatok a karkötőben: Korona csakra: Fehér jádeHarmadik szem csakra: Lila ametisztTorokcsakra: Kék szodalitSzívcsakra: Világos zöld jádeNapfonat csakra: ..
Ár: 3 870 Ft
1 - 20 megjelenítése 22 közül (2 oldal)
Cookie-kat használunk a böngészési élmény és a weboldalunk funkcionalitásának javítása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadja a cookie-k használatát.